Egyszer láttam egy kisfilmet egy idős néniről, aki igen
érdekesen művelte a kertjét. Nagyjából semmit nem csinált a szokásos módon,
ültetés helett például csak eldobálta a krumplit, a magokat sem takarta be
földdel, modnván: a gazt sem ülteti el senki, mégis milyen jól nő. Izgalmas
volt és hihetetlen is, hogy így is lehet. Nem tudtam maradéktalanul magamévá
tenni ezt a kertművelési módot, egy valami azonban nagyon megfogott. Rengeteget
mulcsolt. Ez teljesen logikuls, ezért én is kipróbáltam tavaly. Mivel nincs
szalmánk, viszont van füvünk, azzal. Nem is értem, hogy miért nem csinálja ezt
mindenki, és mi miért nem kezdtük el előbb. Pedig olyan egyértelmű. A levágott
fű csak gond. A komposzton berohad, kidobni meg nem fogjuk. Most a
kocsibeállón megszárítjuk (a szomszédokét is, akik nyilván kicsit hóbortosnak
tartanak minket, de ez úton is köszönjük nekik a füvet!), aztán behordom a
zöldségek közé.
A föld nem szárad ki olyan gyorsan, kevesebbet kell locsolni, a
gyom sem nő annyira, mert nem süti a talaj felszínét a nap, ami mégis kinő, azt
könnyebb kihúzni, eső után nem lesz sáros a lábam, és a termések is tiszták
maradnak, akkor is, ha leérnek a fűbe. Plusz tápanyag jut a földbe. Attól sem
kell tartani, hogy eláraszt minket a rengeteg fű, mert hetente újra lehet
szórni a veteményest, addigra annyira összeesik/elfogy. (A teljesen
megszárított füvet papírdobozban vagy zölséges rekeszben sokáig lehet tárolni,
csak arra kell vigyázni, hogy ne legyen nedves.)
