A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fűszer. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fűszer. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 9., péntek

Fűben, fában

Azt hiszem mindig is érdekeltek a növények. Imádom az arborétumokat, az iskolában a „rendes“ tantárgyak közül a biológiát szerettem a legjobban, van egy csomó szép könyvem növényekről, kertekről, fűszerekről. Az utóbbi pár évben már nem csak a növények szépsége, hanem „tudása“ is egyre jobban érdekel. Szerencsére nem szoktunk igazából betegek lenni, de ha van valami nyavajánk, mostmár elsősorban valamilyen növénnyel igyekszünk segíteni rajta.
Gyuri bácsit, a bükki füvesembert biztosan sokan ismerik. Olvastam egy cikket róla, és elhatároztam, hogy elmegyek egy előadására – ez utóbbi sajnos még várat magára, de barátnémtól kaptam egy kis füzetet, benne Gyuri bácsi legkedvesebb gyógynövényeivel. És ahogy átnéztem, rájöttem, hogy a felsorolt 25-ből 17-et termesztek, vagy gyűjtök:)
Mivel gynyörű helyen lakunk, és idén különösen szép a tavasz, sokat járunk csavarogni a kutyákkal. Ilyenkor nem tudok ellenállni az utamba akadó fűszereknek, virágoknak, gyógynövényeknek. Amit leszedek frissen használom vagy papírdobozban szárítom meg. S mivel a természet bőskezűen ontja e kincseit, időnként van felesleg. Ezeket megtalálod a boltban.