Időnként megyek szőni Judithoz Gazdagrétre. Mindig nagyon-nagyon várom!
Bő egy hónapom volt rá, hogy kitaláljam, mit szövök a levendulakék felvetésben. Nem láttam a levendulakék felvetést, így csak körülbelüli elképzelésem volt róla, hogy Judit mit hívhat vannak :)
Bő egy hónapom volt rá, hogy kitaláljam, mit szövök a levendulakék felvetésben. Nem láttam a levendulakék felvetést, így csak körülbelüli elképzelésem volt róla, hogy Judit mit hívhat vannak :)
Festettem hozzá fonalat. Jobbról a második az.
Aztán festettem hozzá egy párt.
(Oké, pont valami teljesen másnak indult,
de amikor készen lett már tudtam,
hogy a levendulakékben szeretném megszőni.) A jobboldali az.
Esténként gondolkodtam, hogy mi legyen a minta. Az improvizálást elvetettem, mert az egyenlőre nem megy. A csíkokat viszont nem sikerült elengednem, ezért olyat terveztem. De ez egy széles felvetés, lehet rajta gyönyörű takácsmintát szőni - és nagyon megtetszett egy lány munkája, ilyet szeretnék én is! (a bal alsó mintára gondolok)
A fejemben már megvolt. Hullámok, két széles takácsmintával a végén.
És mivel semmit sem akartam a véletlenre bízni, a nagy napon elvittem
egy kisebb halom zöld fonalat Judit műhelyébe.
Lehet, hogy itt kellett volna újra kezdenem,
mert lelki szemeim előtt anno nem pont ez a kép jelent meg...
Viszont maga a minta szép volt, és jól esett lábítani, hát folytattam.
A szövést egész nap élveztem, de ha őszinte akarok lenni, már az elején sejtettem, hogy nem lesz az igazi. Aztán amikor levettük a székről, nem igazán akaródzott kibontani, mert igen, a két vége nem stimmelt. Egy nagyon finom pasztell, és egy indiai szári (legalábbis nekem ez jutott eszembe),
és középen ott vannak a hullámok.
Mire hazaértem, megszületett bennem a döntés: a végeket bizony le kell bontani. A szép kis minták a fotókon még meglesznek, de ott, ahol most vannak,
semmi keresnivalójuk.
