A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nemez. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nemez. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 4., szombat

Pávatoll

Szülinapi ajándéknak készült ez az edényalátét. A nyáron első munkának egy hasonlót csináltam magamnak a neztáborban, és azóta megszerettem ezt a fajta alátétet. Sokkal szebb, mint a parafa.

Kétoldalas, és a készítés alatt volt egy pillanat, 
amikor egészen hasonlított egy tortára :)

 
 Pávatoll és Ginko levél

2014. november 29., szombat

Advent 1.

Ilyenkor általában még semmi karácsonyi hangulatom nincs, annak ellenére, hogy a boltok tömve vannak Mikulásokkal és a városban is egyre több helyen ott a karácsonyfa. A "hangulat nélküliség" szerintem teljesen rendjén is van, az ünnep körüli marketing esik túlzásba. Most még csak annyi dolgunk lenne, hogy elgondolkodjunk: kit és mivel szeretnénk majd meglepni, nem?
És lassan készülődjünk. Fentiek miatt advent első hétvégéjére nálunk ritkán van igazi asztaldísz vagy adventi koszorú - többek között azért, mert akkor Szentestére már unalomig néznénk. Csak odateszek néhány "szépet" egy gyertya mellé. (Remélem ez nem számít eretnekségnek.)
De készül pár nemezfenyő.
 Esténként lámpa helyett gyertyát gyújtunk a folyosón.
És feldíszítettük az iskola melletti buszmegállót :)
(Ez a kép elég gáz, a munka viszont élvezetes volt!)

2014. május 24., szombat

Nemezelés gyerekekkel


Szülinapi nemezelés volt a hétvégén, de csak egy kicsi, mert a vizes trambulin meg a homokozás volt a nyerő. Karkötőket csináltunk és én egy fehér virágos gyűrűt, elvégre mindjárt itt a nyár!

Férj szerint ebből nem látszik semmi, úgyhogy kattints rá :)

2014. február 14., péntek

Farsang

Panna idén pillangónak öltözik farsangkor. Ez elvileg nem okoz különösebb nehézséget, hiszen a szárnyak keretét meg lehet csinálni drótból, és majd kifeszítünk rá ... valamit. Függönyt mégsem, mert a csúszós anyagot nem olyan könnyű varrni, és ha mégis, akkor nem lesz szép. Harisnyát sem, mert az összehúzza a drótot. Legyen akkor nemez :) Kézenfekvő ötlet, minthogy a beöltözés pillanata vészesen közeleg, én pedig nemezelő körbe készülök délelőtt. Bár ilyen irányú tapasztalataim nagyon minimálisnak mondhatók, lelkesen vágtam bele a munkába, és Betti segítségének köszönhetően meg is lett az eredmény.