A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aszalás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aszalás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 8., csütörtök

Aszalás

Tavaly előtt elég sok szilvánk lett, a végén már elosztogattam, mert meguntam a befőzést. Fél füllel hallom a suli folyosóján, hogy több anyuka is szokott otthon aszalni – ilyenkor mindig belelkesülök, hogy akkor én is biztos tudok és meg is fogom próbálni. De nem szeretnék venni egy aszalógépet, amikor meleg amúgy is tud lenni. Kifaggatom Esztert, mit hogy szokott csinálni, itthon pedig nézegetem a maradék szúnyoghálót, lécdarabokat. És várom a rengeteg termést meg a meleget:)

Na, hát várni azt lehet, de az elmúlt nyár az esőről szólt. Ebben annyi jó van, hogy június óta nem kellett locsolnom. Viszont nem volt mint aszalnom. Ám egy nyers ételekről szóló előadás új dimenziókat nyitott előttem az aszalás terén is. Úgy mint: aszalóval nem csak gyümölcsöket lehet szárítani, hanem például kekszet is lehet készíteni.

Pár kísérletem eredménye alább. (Azért továbbra is vágyom rá, hogy meleg nyári napon illatos paradicsomok száradjanak a teraszon.)
 kekszek magokból és zöldségekből
csípős változatban is
 gyümölcslapok
és a fokhagymát is sikerült megmenteni az enyészettől :)