Ahogy hazaértem a közös festésből a Punktum Galériából,
folytattam a munkát
folytattam a munkát
(vagy azt is mondhatnám, hogy szórakoztam még egy kicsit),
mert úgy éreztem túl színes lett a végeredmény :)
Felső sor: a fagyal kék-kékeszöldet adott, az rendben van.
Alul a vadszőlő szinte szürkés kék, az is rendben van.
A középső sor volt a kék borszőlő - és nem akartam elhinni,
hogy egy fél színskálát sikerült festenünk egyetlen lében.
Mindkét szőlő festőlevéből hoztam haza és itthon a második lében
sűrűn szövöt vásznat festettem velük.
Így néztek ki a fazékban (balra a vadszőlő, jobbra a borszőlő),
DE EZ SENKIT SE TÉVESSZEN MEG!
A pirosas pigmentek már a tiszta (csap)vízes öblítéskor kimentek belőlük,
egy kis mosószeres öblítés és szárogatás után pedig így néznek ki
(odatettem mellé a selymet, mert együtt jobban látszik a színe):
A gyapjúval is elszórakoztam... balról jobbra:
borszőlő első lé, második lé, harmadik lé
(mindegyik csapvízzel öblítve és aztán mosószerrel kimosva),
és a csiga-biga a negyedik lében rövidebb ideig festve és ESŐVÍZBEN öblítve.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése